Apácskáról :), alias Laliról lesz most szó, arról a személyről, akit talán az angyalok küldtek nekem/nekünk...a legjobbkor...amikor a leginkább szükségem volt rá... és a kis pocaklakómnak is.
A korábban leírt történteket követően, a kozmetikusom beszélt rá - miután azt látta, hogy nem tudok túljutni a traumán, - hogy regisztráljak egy társkereső oldalra.
Szóval több mint két hónap bánkódás után, egyszer csak megvilágosodtam és elegem lett az önsanyargatásból, beláttam, hogy Heninek (a kozmetikus) teljesen igaza van, ezért úgy döntöttem, megpróbálok új életet kezdeni, gondolva arra is, hogy ezzel talán a pocakomban növekvő kisbabámmal is jót teszek. Az, hogy babát várok, még jó is, mert az idióták legalább elkerülnek.
Most már tudom, hogy életem legjobb döntése volt :)), pedig bevallom, nem igazán hittem az online társkeresőkben, de gondoltam, mi veszíteni valóm lehet. Lényeg a lényeg, hogy a regisztráció alkalmával a bemutatkozó sorokat, nem árulva zsákbamacskát, korrekten a szomorú tényekkel kezdtem. Mármint, hogy a férjem balra el, pocakban pedig növekszik a baba... Legnagyobb meglepetésemre jöttek a levelek, nagyjából annyi, hogy minden estémet a laptop előtt ülve töltöttem, nem győztem válaszolgatni. Na de aztán néhány nap elteltével, érkezett egy nagyon különleges levélke. :)) Ahogy elolvastam, azonnal éreztem, hogy ez más, mint a többi. Lala volt. Röviden, tömören leírta az érzéseit, döbbenetét az esetemmel kapcsolatban. Elintézhettem volna valami olyasmivel, hogy "köszönöm", de valahogy hosszabbra nyúlt a válaszlevelem, s bár az Ő válaszában nem is reménykedtem, egyszer csak mégis ott volt és akkor már biztosan tudtam, hogy valamiféle "közös nevezős" kapcsolat van kialakulóban.
Hogy őszinte legyek egy két levélváltásig gyakorlatilag rá sem néztem az adatlapjára. :) így utólag belegondolva, nem is értem, hogy miért... valahogy nem volt rá szükség, csak a levelei és a fogalmazása, a mondanivalója, a leveléből áradó őszinteség alapján talán megéreztem valamit, ami akkor még persze nem volt tudatos, sőt az ember egy ilyen érzést egy társkereső oldal kapcsán talán el is hesseget rögtön maga elől, nehogy bedőljön valami olyannak aminek nem kellene.
De amikor később megnéztem az adatlapját, a bemutatkozását, egyre inkább hatalmába kerített az az érzés, hogy rendesen vártam, hogy írjon már. Szerencsére írt, majdnem minden nap, de minimum két naponta. Kezdtem azt érezni, hogy a levelezésünk nem csak nekem fontos és ez nagyon "meghatott". Annak ellenére, hogy Ő már a kezdetek kezdetén sugallta, hogy nem azért ír, mert "akar tőlem valamit", illetve neki az volt a véleménye, hogy korai még ez a társkeresés nekem, de biztosítottam róla, hogy tudom mit csinálok.
Pár nap elteltével hosszú-hosszú levélváltás után, egyszer csak jött egy olyan levél, ami egyfajta döbbenetet váltott ki belőlem (jó értelemben véve), s szinte még most is újra élem az izgalmat. :) Hát igen...talán azért ért váratlanul, mert nem számítottam rá...találkozni akart velem. :) Néhány nap múlva megvolt az első találkozó. Virágcsokor, vacsi és 5 órás beszélgetés. Aztán néhány nap múlva következő, aztán a következő, aztán a sokadik 3 héten belül, minden alkalommal ugyanezzel a menetrenddel, de mindig máshol, más körülmények között. Aztán 2010. augusztus 4-én összejöttünk. :))) Rögtön el is vitt egy hosszú hétvégére a barátaival, majd egy következő hétvégén már azon kaptam magam, hogy a családjával nyaralok a Balcsinál. :)))
Hihetetlen boldogságot és örömöt okoz nekünk azóta is, néhány hónap alatt milliószor többet kaptam tőle, mint Hantaboytól valaha...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.