Végre itthon!!! :))))

2010. december 13.

HURRRRRÁÁÁÁ VÉGRE HAZAJÖHETTÜNK, vagyis, hogy Dorkát hazaengedték a kórházból. :)))))

Van akinek a 13-a szerencsétlen nap...nálunk ez éppen fordítva van. :)

Kicsit elhúzódott az adminisztrációs procedúra, így csak valamikor délután 2 óra körül értünk haza.

Végig aludtuk az utat, még akkor sem ébredtünk fel, amikor hazaérkezés után áltöltöztünk. :) Aludtunk, mint a bunda. :)

Nagyon jó érzés volt, hogy végre teljes a létszám. Nagyon hiányzott a Kicsikém, nem beszélve arról, hogy kimerítő volt az egy hétig tartó aggódás, rohanás, ingázás, feszültség.

Jó volt egy kicsit végre leengedni.

A nap további része remekül telt, délután átjött jozzánk a Papácska:

illetve meglátogatott minket Edit mama és Józsi papa is:

Este Lali Apu, alias Apácska fürdetett, s a büfiztetés egy részét is átvállalta. :)

Az első éjszakánkat pedig Anyácska örömére végig aludtuk. (Persze ő nagyon éber volt, Manócskája minden rezzenésére fülelt.... )

Nem lehet szó nélkül hagyni...

Ami "apukát" illeti...hihetetlen... a legnagyobb krízis állapotomban, amikor Dorkát átszállították a Madarász utcába, Hantaboy ismét hozta a formáját. Konkrétan odacitálta Klárikáját (a barátnőjét, aki egészen "véletlenül" az a csaj akivel a Facebookon chatelt, mielőtt beadta az unalmast) + egy kolleganőjét is a kórházba, hogy bemutassa nekem, amikor jöttünk el a picitől...

Kérdezem én: normális ez az "ember"????

S rögtön meg is válaszolom: egyáltalán nem!!!!!!!

Azóta játssza az aggódó apukát. Nevetséges....

Egy közös ismerőstől idézek:

"Elolvastam a lelécelés történetét...., vannak részei, ami ismerősként csengett, pl, hogy Te pakoltad össze a cuccait, illetve, hogy kezdetben úgy hittétek, hogy a terhesség azért nem jött össze, mert nála volt a probléma... Viszont az ő elmondásából úgy tudtam, hogy azért került kenyértörésre sor, mert titokban mesterséges fogantatással estél teherbe, amit ő véletlenül megtudott! Ne gondold, hogy nem volt gyanús a story (majdnem minden story-ja gyanús), kérdeztem is bőszen, de minden kérdésemre kaptam választ!!!!

A két tűz közötti érzést azért feltételezem, mert Te is és Ő is mondott volna nekem egyazon dologról egy-egy történetet, ami valószínűleg csak az elejében és a végében stimmelt volna... Érted, hogy mire gondolok....!!! Jó példa erre a lelépés esete is, bár gyanús volt a story, mégsem tehettem meg, hogy megkérdőjelezzem a történetet..., gyanússá csak akkor vált, amikor túl gyorsan megjelent az életébe Klári!!!

Nem is akarom ezt túlragozni. Örülök, hogy végre valaki -Te - megerősített abban, hogy a történetei "színesek", azok nem vele történtek meg, hanem egy egyszerű esetet is feltupíroz......"

Kezdem érteni, hogy hogyan tudta "tisztára" mosni a szennyesét, és hogy miért nyelte be neki az új barátnő a történetünket.

Szegény...sajnálom, de majd meg tudja mi vár még rá emellett az idióta mellett...

Nem jöhettünk együtt haza...:(((

2010. december 5. Vasárnap

Dorka baba 3 napos volt, amikor a dolgok ismét rosszra fordultak.
Pontosabban ekkor született meg a döntés a Róbert Klinika részéről: nincs más választás, át kell mennünk a Klinikáról a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai kórházába, mert az első naptól kezdve bukott, és gyakorlatilag amit megevett, semmi nem maradt meg benne.a rengeteg bukástól a kiszáradás veszélye áll fenn, infúzióra és kivizsgálásokra van szükség, amit a szülészeten nem tudnak nekünk biztosítani. :(
A Peter Cerny alapítvány koraszülött mentőjével, inkubátorban vitték a Picinyemet át egyik kórházból a másikba én vele mehettem, de nem maradhattam ott vele, vissza kellett mennem a Róbert Klinikára, onnan pedig másnap haza engedtek. Innentől egy hétig nem volt megállás.


Az anyatejcit cumisüvegből kapta (elöször csak 10 ml-eket, majd napról-napra nagyobb adagokat). Minden reggel és este mentem be hozzá a kórházba, így nem volt időm a császáros sebemmel és magammal foglalkozni, éppen csak annyira, hogy arra koncentráltam, ne menjen el a tejem, vagyis amikor itthon voltam, csak ettem, ittam, aludtam, ha tudtam abban az idegállapotban.

Így is necces volt a sztori, mert első nap amikor hazajöttem a kórházból az itthoni "fejőgéppel nem tudtam lefejni a tejet, estére háromszorosára dagadtak a cickóim, de hála ismét Lalinak, szerzett nekem egy kórházi teljesítményűt, így sikerült még azelőtt lefejnem, mielőtt teljesen begyulladtak volna a mirigyek és mielőtt belázasodtam volna. Szörnyű érzés volt. Még az hiányzott volna, hogy elmenjen a tejci is, amikor a legnagyobb szüksége lett volna a Kicsimnek rá...

Még aznap, amikor bekerültünk, rögtön meg is csináltak néhány vizsgálatot (hasi és koponya UH), de szerencsére nem találtak semmi rendellenességet, s hála az égnek a további vizsgálatok alkalmával sem.
Az infúzió végül 5 napig volt benne, hol a kis fejében, hol a kezecskéjében. Szörnyű látvány volt. Akár hányszor ránéztem, elkezdtem sírni.

Valószínűleg nyelt a mecóniumos magzatvízből, s ez okozta a Picikém gyomor és bélbántalmait, ezért nem működött az emésztése és ezért köpött/hányt mindent vissza. :(((

Végül egy hét múlva engedtek minket haza. Ekkor már 90 grammokat ettünk minden alkalommal, s bár továbbra is bukogatott a Mazsolám, erre már azt mondták, normális, vannak ilyen babák, nem kell aggódni, lényeg, hogy gyarapszik.

Dorka baba szüléstörténete

2010. december 2.

hajnali 5 óra: arra ébredtem, hogy bepisiltem. :)) Persze nem, csupán csak elkezdett szivárogni a magzatvíz. Akkor még teljesen tiszta volt, és nagyon kevéske. Visszafeküdtem, mondván úgyis felébredek, ha fájások jönnek, vagy még több víz elfolyik, de tudtam, hogy aznap szülni fogunk. :)

reggel 7 óra: a hajnali élmény óta semmi nem történt, míg nem épp, amikor reggel támolyog le a lépcsőn Lali, kezdem mondani neki, a hajnali történéseket, egyszer csak elönt a melegség…rohanás wc, látom, hogy a magzatvíz ömlik belőlem, nem éppen tiszta állapotban.

7.30: hívom az orvost, mondja, hogy go be a kórházba, amilyen hamar csak tudunk, Ő is épp úton, ott találkozunk. Gyors zuhany, ami nem éppen mondható gyorsnak, mert hogy két özönvíz között elég nehéz törölközni. :) fél óra alatt kb. sikerül is rendbe rakni magam. Öltözés, gyors vizit, hogy mindent rendben hagyjak otthon, illetve, h minden megvan-e.

8.30: bepattanás az autóba, telefon Editnek, hogy megyünk szülni.

9.00: Beérünk a kórházba, megvizsgálnak, lecsapolják a (vagyis kinyomkodnak még belőlem) magzatvizet, eligazítanak, beöntés, várunk... semmi nem jön ki, mivel reggelizni már nem volt időm. :))) Zuhany, vissza a szülőszobára, ahol Lali már szülészfiúnak öltözött. :)

Rólam is készül még egy utolsó pocakfotó,

majd fekvés az ágyra…kezdünk…infúzió: antibiotikum utána pedig oxitocin.

10.00: elkezdődnek a fájások. Lali serényen adagolja a homeopátiás bogyókat. Ekkor még vigyorgok, telefonálgatok, s persze azért lélekben felkészülök a szülésre.

11.00 – 14:00: a fájások bedurvulnak, csöpög az oxitocin, amit közben egyre nagyobb dózisokban kapok, de érzem, hogy a fájáson kívül nincs semmi változás. Megérzés vagy mi, de akkor már tudom, érzem, hogy nem természetesen szülünk. Abszolút nem tágulok. Nagyon fájok, s teljesen legyengülve várom a doki ammenjét, hogy vigyenek végre a műtőbe.

14:30- doki ammen megvan…megyünk, vagyis, támogatnak a műtőbe. Két fájás között megkapom az EDA-t, lezsibbadok, nagyon fázom, közben beszélgetek a bent lévő orvosokkal, de elég szarul vagyok….rángatnak jobbra balra, felfordul a gyomrom, érzem ahogy vágnak, persze nem a fájdalmat, csak az érintést, majd egyszer csak az orvos megszólal: Most már érthető, hogy miért nem tudott kijönni a baba…a nyakán van a köldökzsinór. Szívbaj rajtam, de megnyugtat, hogy nincs baj…

14:50 -….sírás, ordítás…Dorka baba végre kint!!!! :)

Nagyon meg vagyok hatódva, boldog vagyok, de annyi erőm sem maradt, hogy bőgjek, csak nyelek, odatartják a tündérkémet, megpuszilgatom, elhallgat, majd viszik is tovább, ahol Lali apu várja, s először Ő tartja a kezében. :)

Bent a műtőben megjegyzik, hogy nem apukára hasonlít, mire én felvilágosítom Őket a tényekről… Elhűlve hallgatják (akik addig nem tudták) miközben sűrűn öltögetik a vágást…készen vannak…én is…totál szarul vagyok, hányingerem van, le vagyok zsibbadva, de addigra már nyaktól lefele…sebaj…ANYA LETTEM!!! :) Minden fájdalom elfelejtve!

Megtaláltuk Apácskát...:)

Neeem, nem a genetikai """"apa""" lesz a téma...ő már nem téma...vagyis sajnos az, s legnagyobb sajnálatunkra életünk végéig "téma" lesz, s a szó nem a legjobb értelmében. :((

Apácskáról :), alias Laliról lesz most szó, arról a személyről, akit talán az angyalok küldtek nekem/nekünk...a legjobbkor...amikor a leginkább szükségem volt rá... és a kis pocaklakómnak is.

A korábban leírt történteket követően, a kozmetikusom beszélt rá - miután azt látta, hogy nem tudok túljutni a traumán, - hogy regisztráljak egy társkereső oldalra.

Szóval több mint két hónap bánkódás után, egyszer csak megvilágosodtam és elegem lett az önsanyargatásból, beláttam, hogy Heninek (a kozmetikus) teljesen igaza van, ezért úgy döntöttem, megpróbálok új életet kezdeni, gondolva arra is, hogy ezzel talán a pocakomban növekvő kisbabámmal is jót teszek. Az, hogy babát várok, még jó is, mert az idióták legalább elkerülnek.

Most már tudom, hogy életem legjobb döntése volt :)), pedig bevallom, nem igazán hittem az online társkeresőkben, de gondoltam, mi veszíteni valóm lehet. Lényeg a lényeg, hogy a regisztráció alkalmával a bemutatkozó sorokat, nem árulva zsákbamacskát, korrekten a szomorú tényekkel kezdtem. Mármint, hogy a férjem balra el, pocakban pedig növekszik a baba... Legnagyobb meglepetésemre jöttek a levelek, nagyjából annyi, hogy minden estémet a laptop előtt ülve töltöttem, nem győztem válaszolgatni. Na de aztán néhány nap elteltével, érkezett egy nagyon különleges levélke. :)) Ahogy elolvastam, azonnal éreztem, hogy ez más, mint a többi. Lala volt. Röviden, tömören leírta az érzéseit, döbbenetét az esetemmel kapcsolatban. Elintézhettem volna valami olyasmivel, hogy "köszönöm", de valahogy hosszabbra nyúlt a válaszlevelem, s bár az Ő válaszában nem is reménykedtem, egyszer csak mégis ott volt és akkor már biztosan tudtam, hogy valamiféle "közös nevezős" kapcsolat van kialakulóban.

Hogy őszinte legyek egy két levélváltásig gyakorlatilag rá sem néztem az adatlapjára. :) így utólag belegondolva, nem is értem, hogy miért... valahogy nem volt rá szükség, csak a levelei és a fogalmazása, a mondanivalója, a leveléből áradó őszinteség alapján talán megéreztem valamit, ami akkor még persze nem volt tudatos, sőt az ember egy ilyen érzést egy társkereső oldal kapcsán talán el is hesseget rögtön maga elől, nehogy bedőljön valami olyannak aminek nem kellene.

De amikor később megnéztem az adatlapját, a bemutatkozását, egyre inkább hatalmába kerített az az érzés, hogy rendesen vártam, hogy írjon már. Szerencsére írt, majdnem minden nap, de minimum két naponta. Kezdtem azt érezni, hogy a levelezésünk nem csak nekem fontos és ez nagyon "meghatott". Annak ellenére, hogy Ő már a kezdetek kezdetén sugallta, hogy nem azért ír, mert "akar tőlem valamit", illetve neki az volt a véleménye, hogy korai még ez a társkeresés nekem, de biztosítottam róla, hogy tudom mit csinálok.

Pár nap elteltével hosszú-hosszú levélváltás után, egyszer csak jött egy olyan levél, ami egyfajta döbbenetet váltott ki belőlem (jó értelemben véve), s szinte még most is újra élem az izgalmat. :) Hát igen...talán azért ért váratlanul, mert nem számítottam rá...találkozni akart velem. :) Néhány nap múlva megvolt az első találkozó. Virágcsokor, vacsi és 5 órás beszélgetés. Aztán néhány nap múlva következő, aztán a következő, aztán a sokadik 3 héten belül, minden alkalommal ugyanezzel a menetrenddel, de mindig máshol, más körülmények között. Aztán 2010. augusztus 4-én összejöttünk. :))) Rögtön el is vitt egy hosszú hétvégére a barátaival, majd egy következő hétvégén már azon kaptam magam, hogy a családjával nyaralok a Balcsinál. :)))

Hihetetlen boldogságot és örömöt okoz nekünk azóta is, néhány hónap alatt milliószor többet kaptam tőle, mint Hantaboytól valaha...